2014. július 27., vasárnap

WonFest 2014 - Sentinel days - örülünk is meg nem is

Szóval Japánban éppen zajlik a Wonder Festival. Egyszer elmegyek rá, mert fantasztikus lehet :O A figurás fórumok nyüzsögnek, a japán gyűjtőkön kívül minden más figuramániás a neten lóg. Én is. Órák óta olvasgatom az új posztokat és megjelenéseket, és hol a szívemhez kapok gyönyörűségemben, hol az arcomat kaparom a borzalomtól.



Kezdem akkor az Attack on Titanos hírekkel, mert abból aztán jócskán van.
A Sentinel lassan meghódítja a szívem. Mindjárt mondom is miért, merthát a múltkor rendesen leszóltam az Arminjukat, de most nagyot nőttek a szememben.

Már jóval korábban bejelentették a többi szereplő megjelenését, de a WonFestre ígértek egy meglepetést is. Nos íme (spoilerek nélkül) az egyik "rendellenes" titán.
És hál' istennek nem olyan hatalmas, hogy az ember lánya ne tudja normálisan kiállítani a szobájában, de abban biztos vagyok, hogy az ára horribilis lesz. Oké oké, a Sentinel eddig nagyon jó áron adja a figuráit, úgyhogy bőven reménykedhetünk.
Tehát a valódi örömöm oka: Armin! Igen, úgy néz ki hallgattak a gyűjtőkre (vagy maguk sem voltak elégedettek vele) és kijavították Armin arcát és haját. Hihetetlen a különbség, egész helyes lett {:O

Javított Armin 1/8 - Sentinel
A kiáltó változatát még nem láthattuk, de bátran reménykedhetünk. Kivárom még a hivatalos képeket, aztán előrendelem. Utána pedig keresek még egy munkát.....

Ha ez nem lenne elég, végre megmutatták Erwin Smith és Hange Zoe prototípusát.

Erwin Smith 1/8 - Sentinel
Hange Zoe 1/8 - Sentinel
Nekem mindkettő bejön, bár Smith parancsnok lábán van mit dolgozni. Meglátásom szerint a lábfeje túl nagy, a lába túl rövid. Most már biztos vagyok benne, hogy ez is javítva lesz. Ééés, annak ellenére, hogy Levivel nyitottak, most újra kiadják, őt is a Brave Act sorozatban. Huh... 
Megjegyzés: Könyörgöm, ne idén!


A tervek szerint Annie, Jean és Krista is kiadásra kerül - juuuuj
Aztán itt vannak a fura dolgok is. A Good Smile Company a két legnépszerűbb AoT férfi karakterrel most jól mellényúlt.
Levi 1/8 - GSC
Eren 1/8 - GSC
Mikasa nagyon szép lett, de úgy tűnik, igazán férfias figurákat nem tudnak legyártani (elsőre). Na hát majd ez is kiderül. Levi arca kifejezetten kegyetlenre sikerült, és most nem az arckifejezésére gondolok, hanem a hatására. Pufi kislányos-kisfiús (kinek mi) arcot kapott, ráadásul a pózhoz képest túl nyugodt. 
Mikasa 1/8 - Union Creative International
Erent végre kifestették ( :D ), de hasonlókat tudnék róla is elmondani. Nem szeretnék elégedetlennek tűnni, de most nagyon örülök, hogy nem vártam meg a GSC-s Levit, mert a Koto überelte őket. Erennel pedig nem tudom mi legyen, egyszerűen sehol sem olyan, amilyennek szeretném :/
Lehet, hogy a GSC-s változatnál maradok, de azt hiszem, erre még bőven ráérek. A


mikasás posztomban említettem az Union Creative Mikasáját, aki most már megformázva is napvilágot látott. Nem lettem meggyőzve, hogy jobb a GSC verziójánál, de már mindegy is, mert az tuti marad az előrendeléseim között.
Az AoT zárásaként itt van a nőstény óriás (szintén spoiler nélkül). Nem olyan dekoratív, mint az animében, de majd ez is elválik. Azért jó, hogy ilyet is láthatunk. Ha a Sentinel esetleg megcsinálja őt is a másik titán mellé, akkor lecsapok. Muhuhu ~~~

Rin 1/8 - Alter
És akkor most jöhet az egyéb kategória, fiúknak már nem olyan érdekes infókkal.
Kedves Alter, szerelmem. Csak így tovább, mert nagyon jól csinálod!
A mai napon bejelentették, hogy Haruka és Makoto után piacra dobják Rin 1/8-as változatát is. Kicsit ugyan elbizonytalanodtam, hogy az Iwatobi klub két tagját is átugrották (Nagisa és Rei), remélhetőleg ez nem azt jelenti, hogy őket nem is készítik el :/ Annyira akarom ezeket a figukat, hogy szinte látom is materializálódni őket a polcomon  :Đ

Aoba után pedig jön Ren is. Nekem nagyon bejön, remélem azért ezt a bazi köpenyt le lehet majd róla venni. És nagyon szeretnék egy éles közelit az arcáról :/ 

Ren 1/7 - Max Factory (GSC)
Na szóval ennyit a WonFestről mára, de tuti lesz még a napokban érdekesség, úgyhogy rákészülök.


A képeket a myfigurecollection.net-ről vettem kölcsön.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése