2014. június 25., szerda

Figura bemutató 4. - Tales of Destiny - Lion Magnus 1/10

Mielőtt elöntenek a figurák nyáron (jó lenne), úgy döntöttem az egyik legédesebb figurámat is bemutatom. 
Ha rákérdeznétek, nem tudnám megmagyarázni, hogy miért imádom, mert sok mindenbe bele tudnék kötni rajta, de annyira ragaszkodom hozzá, ahogy kb. Elwynhez.
2008-ban jelentette meg a Kotobukiya, és sokak bánatára nem történt újrakiadás. Bárki bármit mondjon, még egy ilyen szép Lion figurát nem gyártottak azóta se. Ebayen egyébként 50-70 ezer forintot kérnek érte (ez már amúgy tényleg a wtf kategória), de ritkán felbukkan 20-40 ezer körüli áron is.
Nem irigylem azokat, akik vadásznak rá, de ha valaki erre szánja magát, akkor készítse az idegeit, a reflexeit és éljen a Mandarake vagy az amiami oldalán. Egyébként én is az ebay-en rendeltem animés őrületem hajnalán, 2008-ban, mindössze 6000 jenért (kb. 13 ezef forint). Akkor még nem is tudtam, mennyire szeretem majd őt, csak azt, hogy a fiú figurák jobban érdekelnek :Đ  
A Kotobukiya amúgy nagyon-nagyon szép figurákat csinál, de a fiúk egyelőre háttérbe szorulnak náluk. Nem úgy, mint a MegaHouse-nál (Kenshin, Gintama, Kuroko no basuke, stb) és az Alternél, mert mostanában erősen rágyúrtak a fiúkra. Az én szempontomból az Alter a király, mert ők kifejezetten lányoknak is gyártanak figurákat Altair név alatt (Uta no Prince-sama, Free!, stb). Mindent összevetve egyre több a hímnemű figura - ugye ott van még a Max Factory is Aobáékkal. Muhuhu~

Akkor azzal kezdem, ami nem tetszik.
Sokáig gondolkoztam, mitől olyan furcsa szegény, aztán rájöttem, hogy a ruhája abszolút nem az én stílusom. Sosem szerettem, ha egy sima, nem bőrhatásúnak szánt nadrág fényes felületű. Most komolyan, miért lett fényes? Ráadásul fehér. Aztán ott van a köpenye, ami pedig mályva, a felsője rikító kék (ez sem kifejezetten matt), úgyhogy az összhatás szinte már bohócos. Oké, messze nem az, meg hát a színezés nem a tervezőn múlt, de aki így álmodta meg, színvak lehetett. Különösen sajnálom, hogy a köpenytől nem lehet megszabadulni, mert alatta amúgy jól kidolgozott, hosszú gallér van. Kár. 
Amit a gyártó szúrt el, az néhol a festés, és a kard-kéz illeszkedés. Igazából amíg a polcon van, nincs gáz, de amint leemelem, a kard elcsúszik a helyéről. Ki nem esik a kezéből, csak bénán lefittyed. Ő nem az első figura, akinél ilyesmit tapasztalok, és mondhatom, engem ez marhára idegesít.
Aztán ott a talapzat. Fényes, sima, fehér. Unalmas. Nem kell kommentálnom, DE! legalább stabilan tart. És akkor miért is imádom annyira Lion eme kiadását? Mert így is elragadó! Aprócska, komoly és nagyon harcias ^^ 
Egyébként néhány nézetből kifejezetten úgy tűnik, mintha elmosolyodna. Nagyon szép az arca, de annak ellenére, hogy hajfétisem van, fényképezés közben elég zavaró volt az emós frufruja. Egyszerűen alig lehet belátni alá, de ha sokat szenvedünk, kiderül, hogy mindkét szeme nagyon részletesen meg van festve (hogy is ne lenne? :D). Még csodálatos szempillái is vannak! Egy-két nézetből amúgy kicsit furcsa a fej-haj összeállítás, de szerintem ettől csak aranyosabb.
A pózt nagyon szeretem, a mozgást ábrázoló figurák a kedvenceim. Na jó, ezzel mindenki így van... Mindkét keze klassz pózban van, bár az én Lionom fegyvert tartó kezét kicsit megfogta a kard. Bah.  


Sokat fikáztam a szerkóját, de azért azt is megjegyezném, hogy az öve, a fodrok a ruhaujjában, a gallérja és a csat a mellkasán szuperul néz ki, és ha nem is műalkotások, azért odafigyeltek rájuk.
Csináltam képet a dobozáról is, ami amúgy olyan, mint egy kis ékszerdoboz. Kicsike, díszes és színes. Nagyon szép ^^ Hát nem tök cuki? Na jó, szegény biztos nem hitte, hogy egy nyálcsorgató gyűjtőhöz kerül. Hiszen, ő egy harcos!  


Omake ^..^

Pontozás:
arc, haj: 8/10
ruha: 5/10
póz: 8/10
talapzat: 2/10
részletek: 6/10
festés: 8/10
összbenyomás: 8/10  (átlagban pedig 6/10)


Véleményeket szívesen olvasnék Tőletek is ^..^




Az információkat, idézeteket és képeket felhasználhatjátok, de kérlek előtte szóljatok nekem :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése